A képzés díja

A képzés díja és egyéb díjak minden hallgató számára egységesek (függetlenek a választott témakörtől, a nemzetiségtől és az egyetemtől, ahol a hallgató a tanulmányait megkezdi). A teljes program képzési díja:

Fee table for EU Students (3,000€) and for Non-EU Students (19,000€)

*A nemzeti jogszabályok értelmében az 1. fázist az Utrechti Egyetemen kezdő hallgatóknak a 2023/2024-es tanévben 314 eurós, a 2024/2025 évben pedig további adminisztrációs díjat kell fizetniük (ennek összege később kerül meghatározásra).

Ösztöndíjak és egyéb támogatások

Érdemes megismerni az elérhető támogatásokat európai, regionális és nemzeti szinten egyaránt, beleértve az intézmények által kínált lehetőségeket is.

Európa / Európai Unió

Magyarország

ELTE

CHARM-EU támogatások

A CHARM-EU egyik alapvető értéke a társadalmi befogadás. Hiszünk a sokszínűség erejében: a változatos környezetben való tanulás hozzájárul minden tanuló személyes fejlődéséhez és kulturális gazdagodásához. 

A hallgatók továbbra is számos strukturális akadállyal és egyenlőtlenséggel kerülhetnek szembe a felsőoktatásba való belépés és az abban való részvétel során. A támogatások célja, hogy a felvételt nyert hallgatóink anyagi hátterüktől függetlenül egyenlő eséllyel kezdhessék meg tanulmányaikat.

CHARM-EU Támogatás

Hallgatóink benyújthatják kérvényüket a CHARM-EU támogatásra. A támogatás célja, hogy a felvételt nyert hallgatóink anyagi hátterüktől függetlenül egyenlő eséllyel kezdhessék meg tanulmányaikat. A CHARM-EU erőforrásaival összhangban ugyanakkor a támogatás a mesterképzésbe beiratkozott hallgatók 5%-ára korlátozódik. Ezért javasoljuk, hogy nézzen át más támogatásokat és lehetőségeket.

A CHARM-EU két különböző támogatást kínál: teljeskörű (képzési díj és mobilitási költségek) vagy résztámogatást. A CHARM-EU támogatás igénylésével kapcsolatban a felvételt követően kap tájékoztatást.

Jelentkezési folyamat

Az inkluzivitás szellemében a jelentkezési folyamat befogadó és emberközpontú megközelítést alkalmaz, és lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megértsük az jelentkező életkörülményeit és a támogatásra való jogosultságát.

1. A CHARM-EU támogatás igénylése előtt a jogosultsági körülmények előzetes mérlegelésével gondolja végig, hogy megfelel-e a kritériumoknak.

2. A jogosultsági feltételek a következők lehetnek (a lista nem teljes):

  • alacsony jövedelem/társadalmi-gazdasági háttér
  • stabil jövedelem hiánya
  • foglalkoztatási körülmények
  • hitel
  • földrajzi tényezők
  • állampolgári/családi körülmények
  • egészségügyi és szociális szükségletek
  • gyermeknevelés, gyermekgondozás
  • fogyatékosság, mentális betegség, krónikus betegség
  • bevándorló státusz
  • árvaság
  • konfliktus vagy az emberi jogok megsértése miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerültek hazájukon belül vagy azon kívül (például üldöztetés áldozata, menekült, menedékkérő, hosszú ideje az EU-ban tartózkodó, de állami támogatáshoz nem jutó személy, hontalan vagy okmányokkal nem rendelkező személyek)
  • Bármely más nehézséggel, diszkriminációval vagy vészhelyzettel kapcsolatos tapasztalat igazolható lehet a támogatáshoz

3. A CHARM-EU támogatásra pályázóktól egy rövid magyarázatot kérünk az elbírálás megkezdéséhez. Az indoklásnak legalább fél oldal terjedelműnek kell lennie, melyben a pályázó leírja, hogy miért van szüksége a támogatásra.

4. A pályázónak minden esetben be kell nyújtania az indoklást és vonatkozó dokumentációt. Kérjük, osszon meg minden, az Ön által relevánsnak tartott kiegészítő dokumentumot (például az országos/regionális vagy helyi hivatalos dokumentumokat (ha lehetséges angol fordítással), illetve bármely egyéb releváns dokumentumot.

5. Tisztában vagyunk vele, hogy a sokféleség számos formát ölthet, és hogy a támogatás kérésére vonatkozó döntése érzékeny természetű lehet. Biztosítani szeretnénk Önt arról, hogy minden olyan információt, amelyet ebben az ügyben rendelkezésünkre bocsát, a legnagyobb bizalommal kezelünk. Az információkat a CHARM-EU Szövetség sokszínűségért és inklúzióért felelős irodája (EDI Office) tárolja és kezeli a GDPR-nak, illetve a pályázó és a sokszínűségért és inklúzióért felelős iroda között létrejött titoktartási megállapodásnak megfelelően.

6. A körülmények indoklása: A dokumentumok benyújtása mellett a jelentkezőknek be kell mutatniuk jelentkezésük körülményeit a CHARM-EU sokszínűségért és inklúzióért felelős irodájának. Két lehetőséget kínálunk Önnek. A találkozó időpontjának egyeztetése érdekében a sokszínűségért és inklúzióért felelős iroda fogja felvenni Önnel a kapcsolatot.

  • Rövid, 5-10 perces hívás telefonon, videóhívásban vagy más alkalmas eszközön.
  • Rövid, 1-2 perces videó/hangfelvétel, amelyben röviden kifejti, miért jogosult támogatásra

7. Kérdések: Kérjük, ossza meg a CHARM-EU sokszínűségért és inklúzióért felelős irodájával a jelentkezéssel, felvételi eljárással és a támogatási kérelemmel kapcsolatos kérdéseit, megjegyzéseit vagy problémáit a charmeuwp6@elte.hu e-mail címen. Ha bármilyen technikai probléma merülne fel ezzel a címmel kapcsolatan, írjon Fazekas Ágnes Saroltának, az iroda vezetőjének a fazekas.agnes.sarolta@barczi.elte.hu címre.

A Tanulmányi Tanács megvizsgálja a támogatásra beérkező összes jelentkezést és az alábbi szempontok figyelembevételével bírálja el ezeket:

  • Tanulmányi teljesítmény.
  • Személyes háttér és körülmények, amelyet számos tényező határoz meg, többek között a jelentkező eddigi tanulmányi tapasztalata.
  • Interperszonális készségek, amelyeket a hallgató tanulmányain kívüli tevékenységei, közösségi tevékenységei, munkatapasztalata demonstrál.

Minden jelentkezőt felkérünk a jelentkezését alátámasztó indoklás és dokumentáció benyújtására.